A következő sorok erős iróniát tartalmazhatnak, pont ugyanúgy, mint ahogy ez az egész ceremónia is.
A Sunakatona Ceremónia talán klubunk eddigi legfényesebb és legelitebb programja, amit valaha kitalált a beteg agyunk.
A sunakatona eredetét talán jobb, ha nem fejtem ki részletesebben, a jelentése valami olyasmit takar, hogy olyan gucci tag, aki az elnök közelségében tartózkodhat, hűen szolgálhatja őt, és minden parancsát, kívánságát teljesítheti.
A nagy sunakatonázás közepette valaki felhozta, hogy érdemes lenne ebből egy ceremóniát szerveznünk, és mindenkit hivatalosan sunakatonává avatni. Az ötletet nem kellett sokáig feszegetni, a következő hétvégén meg is tartottuk.
A képeken az öltözködéseket érdemes megfigyelni. Mindenkitől a legdrágább és legelitebb szetteket vártam. Minél guccibb, annál magasabb helyre kerülhetett az illető a ranglétrán.
A ceremónia a klubteremben zajlott. Méltó elkezdésként a Himnuszt hallgattuk közösen.
Rövid felvezetőszövegem után kezdetét vehette az avatás. A sunakatonázást Sally Kingsten indította el, ezáltal őt érhette a megtiszteltetés, hogy elsőként avassam fel. Az avatás előtt mindenkinek egyesével (később kettesével) az asztalom elé kellett sétálnia, majd egy pár soros ígéretet tennie, amiben kifejtette, hogy miben fogja segíteni a munkám a jövőben. Ezt követően meghajoltunk egymás előtt, majd parancsra helyet foglalhatott az illető a sunakatonák székén.
Egyre többen lettünk sunakatonák, az ígéretét mindenki teljesen érthetően és meghatóan fogalmazta meg, néha zsepivel kellett törölgetnem az arcom.
Miután mindenki méltóan fel lett avatva, sunakatonáimnak megköszöntem részvételüket, majd együtt, közösen meghallgattuk ceremóniánk lezárásaképpen a Szózatot.
A sunakatonázás azóta a klubban szállóigévé vált, és elég gyakran van használatban ez a kifejezés. Mind az új tagjaink, és mind azok, akik nem voltak jelen a ceremónián, szintén szeretnének ilyen megtiszteltetésben részesülni, ezért bízom benne, hogy hamarosan egy part kettő is megrendezésre kerülhet.
<< Vissza