A klub 4. születésnapját minél különlegesebbé akartam tenni, innen jött az ötlet, hogy rendezek a tagjaim számára egy nyereményjátékot, a nyertest pedig ezer Star Coinssal jutalmazom. A felvetés természetesen mindenkinek tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy beleteszem a szülinapi túra kereteibe, és megcsináljuk.
A játékra én már napokkal az időpontja előtt készülgettem, hogy teljesen fairül menjen a dolog, és mindenkinek kedvezzenek a szabályok.
Összesen 15 helyszínt/npc-t/épületet/állatot gyűjtöttem össze a térképen koordinátával együtt mindenfelé, amikhez gyártottam a jegyzeteimbe egy rövid bemutatást. A tagoknak a bemutatás alapján kellett kitalálniuk, hogy mire gondoltam, majd elfutni ehhez a dologhoz a térképen, és leírni nekem a koordinátáit.
Akitől a leghamarabb kaptam koordinátát, az szerzett 1 pontot, illetve voltak nehezebben felismerhető dolgok is, amikért 2 pontot osztottam.
Minden egyes kör Steve farmjáról indult, hogy mindenki egyszerre indulhasson meg.
Lószállítót ugyan lehetett használni, utólag rájöttünk, hogy nem volt a legjobb ötlet ezt megengedni. A gépek teljesítménye és az internetkapcsolatok minősége senkinél nem voltak ugyanolyanok, ez pedig azt eredményezte, hogy valakinek hamarabb betöltött a játék a szállítózások alkalmával, valakinek pedig több időt vett igénybe. Így tehát hátrányban voltak azok, akik nem rendelkeznek a legjobb csúcstechnológiával. Mindenesetre tanultunk az esetből, a legközelebbi ilyen eseményen nem teszünk bele semmi olyat, ami előnyt és hátrányt ad egyeseknek.
Az esemény körülbelül felénél kénytelen voltam változtatni a játék felénél, ugyanis történt egy-két félreértés, amit nem tisztáztunk az elején. Pár tagunk úgy gondolta, hogy az általam kitalált tárgyakhoz nem kell odamenni, csak megnyitni a térképet, majd az egérrel megkeresgetni a koordinátáit. Ezt a gondot sikerült azzal kiküszöbölnöm, hogy mielőtt bemutattam volna az egyes tárgyakat, odafutottam hozzá, és az kapta a pontot, aki leghamarabb odaért hozzám.
Én ugyan csak megfigyelője és vezérlője voltam a játéknak, akkor is nagyon élveztem nézni, hogy részt vesznek rajta a tagok. Mindenki nagy beleéléssel küzdött a pontjaiért, és senki sem haragudott meg, ha nem sikerült valami.
A játékon végül Diana Swordstar, az egyik klubvezetőnk szedegette össze a legtöbb pontot, ezáltal ő nyerte el az 1000 SC-t, amit az elkövetkezendő Dupla Star Coins ajánlaton belül meg is vettem neki.
Bízom benne, hogy több ilyen játékot is tudunk majd szervezni, nem feltétlen SC nyereménnyel, hisz maga az élmény a legfontosabb, és azt hiszem, hogy ez itt is bőven megvolt.
<< Vissza